A legjobb mém érmék, amelyekbe érdemes befektetni

Fedezd fel a legjobb mém érmék listáját, és tudd meg, melyekbe érdemes befektetni a 2025-ös bikapiac előtt. Cikkünkben igyekeztünk egy kiegyensúlyozott listát összeállítani, amelyben új projektek és jól ismert kedvencek is helyet kaptak. Ha pedig bármelyikük felkeltette az érdeklődésed, és szeretnél bevásárolni belőle még az árrobbanása előtt, töltsd le a Best Wallet appot még ma.

A mémcoin piacot sokan a spekuláció mintapéldájának tartják. Ennek ellenére a kripto közösségen belül számos kereskedő szerint a mémcoinok készen állnak egy újabb hatalmas ralira. Egyes elemzők szerint Trump hivatalos mém tokene és a kripto-barát hozzáállása kissé nagyobb súlyt adott a mém érméknek. Ez azt jelenti, hogy várható a nagyobb tőkebeáramlás, és a kriptovalutákat támogató szabályozások is. De vajon melyik a legjobb mém érme, amellyel sikeresen meglovagolható a közeledő trend? Ebből az útmutatóból megtudhatod!

A 10 legjobb mém érme, amelyeket még ma érdemes megvenni

Az elemzésünk alapján az alábbi 10 projektet mindenképp megéri fontolóra venni, ha szeretnéd ígéretes mémcoinokkal bővíteni portfóliód:

  1. Solaxy (SOLX) – Következő generációs Layer 2 hálózat, amely Solana mém érmék millióinak nyújt támogatást
  2. BTC Bull Token (BTCBULL) – Egy olyan mém érme, amely Bitcoin jutalmakat kínál az árfolyam mérföldköveinél
  3. MIND of Pepe (MIND) – Egy korszerű mesterséges intelligencián alapuló ügynök, amely egy teljesen önálló kripto tokent működtet
  4. Pudgy Penguins (PENGU) – Egy népszerű NFT gyűjtemény és IP ökoszisztémával rendelkező mém érme
  5. ai16z (AI16Z) – Egy AI ügynököt kínáló mémcoin, amely kripto befektetési alapok kereskedési stratégiáit követi
  6. Pepe (PEPE) – Egy robbanásra kész mémcoin, amely már bizonyította, hogy képes a hatalmas ralikra
  7. Mochi (MOCHI) – Az egyik legjobb opció, ha kitettséget szeretnél szerezni a mém érme raliban
  8. Dogecoin (DOGE) – Elon Musk kedvence, és a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező mémcoin
  9. FLOKI (FLOKI) – A projekt aktív fejlesztői folyamatosan a mémcoin alkalmazhatóságán dolgoznak, beleértve egy P2E metaverzumot
  10. Bonk (BONK) – Az egyik legjobb közösség-központú mémcoin a Solana ökoszisztémájában 

A legígéretesebb mém érmék áttekintése

A fenti rövid áttekintés után itt az ideje közelebbről is megismerkednünk a listán szereplő mémcoinokkal. Az alábbiakban megtudhatod miért tűnnek ki a versenytársaik közül, milyen sajátosságaik vannak, milyen az árelőzményük és a tokengazdaságuk.

1. Solaxy (SOLX) – Korszerű Layer 2 blokklánc SPL mémcoinok számára, korlátlan skálázhatósággal

Miért választottuk a Solaxy-t:

A Solaxy jelenleg az egyik legjobb mém érme a piacon, és komoly szerepet fog játszani a mémcoin szektor jövőjében. Ez főként azzal magyarázható, hogy a Layer 2 hálózata kifejezetten a Solana Library Tokenekre (SPL) lett tervezve. Ezek a mémcoinok a Solana blokkláncán futnak, és mára már több millióra nőtt a számuk. Ez viszont komoly kihívást jelent a Solana blokklánca számára, amely nehezen tud lépést tartani a kereslettel.

solaxy előértékesítési honlapja

A Solana mémcoinok például tavaly számos üzemszünetet tapasztaltak, amikor a piacok hatalmas fellendülésbe kezdtek. Emiatt a kereskedők huzamosabb ideig nem tudtak kifizetést elvégezni. Sőt, Donald Trump mém érméjének elindítása óta fokozott volt a blokklánc terheltsége. A Solaxy megoldása az, hogy a tranzakciók először láncon kívül legyenek végrehajtva. Ezután a tranzakciókat csoportokba gyűjti, mielőtt hozzáadná őket a Solana blokkláncához.

Ennek eredményeként a Solana mémcoinjai páratlan gyorsaságot és megbízhatóságot kínálhatnak, hiszen a Solaxy skálázhatóságának nincsenek korlátai. Más szóval a Solaxy alapozhatja meg a Web 3.0 korszak legjobb mém érméinek jövőjét. Ha szeretnél te is a Solaxy befektetői közé tartozni, még ma vásárolhatsz a SOLX tokenből. Bár a token még az előértékesítés szakaszában van, a projekt már több, mint 33 millió dollárt gyűjtött össze. 

2. BTC Bull Token (BTCBULL) – Mém érme, amely Bitcoin jutalmakat kínál a BTC árának mérföldköveinél

Miért választottuk a BTC Bull Tokent:

A BTC Bull Token az egyik legfelkapottabb mém érme, amely szeretné meglovagolni a Bitcoin 250 ezer dollárig vezető emelkedését. A jutalom struktúráját közvetlenül a Bitcoin teljesítményéhez köti: a BTC minden 50 ezer dolláros emelkedése után a $BTCBULL tokenek meghatározott százaléka elégetésre kerül, ami felfelé irányuló nyomást gyakorol az árfolyamra a meglévő birtokosok érdekében.

bitcoin bull token előértékesítése

Továbbá a $BTCBULL befektetők ingyenes Bitcoin airdropokban részesülhetnek, ha Best Wallet tokeneket birtokolnak. Amikor a BTC eléri a 150 ezer, 200 ezer és végül a 250 ezer dollárt, BTC aidropokban részesülsz attól függően, hogy mennyi $BTCBULL-t vásároltál az előértékesítés során. A korai vásárlók továbbá akár 200%-ig terjedő éves hozamban is részesülhetnek stakingen keresztül.

A $BTCBULL-t megvásárolhatod az előértékesítés hivatalos oldalán, 0,002365 dolláros kedvezményes áron. A token 21 milliárdos teljes kínálata a Bitcoin előtt tiszteleg, viszont a likviditás fenntartása és a közösség hozzáférésének biztosítása érdekében ezerrel megszorozták a BTC maximális kínálatát. A befektetők érdeklődését kiválóan szemlélteti, hogy a Bitcoin Bull Token az előértékesítés első hetében több, mint 2 millió dollárt gyűjtött össze.

3. MIND of Pepe (MIND) – Innovatív AI ügynök, valós idejű elemzéssel és automatizált műveletekkel

Miért választottuk a MIND of Pepe-t:

A MIND of Pepe mindenképp az egyik legizgalmasabb kriptovaluták közé sorolható. A MIND nevet viselő natív tokenjének számos előnye származik a korszerű mesterséges intelligencián (AI) alapuló ügynökéből, amely teljesen önállóan kezeli a projektet. Más szóval a MIND of Pepe a projekttel kapcsolatos döntéseket valós idejű elemzések és gépi tanulás alapján hozza meg, emberi döntéshozatal helyett.

Ez forradalminak számít a kripto piacon, hiszen még a legjobb mém coinokat is centralizált és anonim csapatok vezetik. A MIND of Pepe ezzel szemben több millió forrásból gyűjt adatokat, napi 24 órában, majd az elemzésük után az összegyűjtött adatokkal összhangban osztja meg bejegyzéseit a közösségi hálókon. Ez a kripto közösség számos tagját arra ösztönzi, hogy közelebbről is megismerje a MIND-ot, és akár vásároljon is belőle. 

mind of pepe vásárlási oldala

A MIND of Pepe továbbá egy tokenindító funkcióval lett ellátva, tehát képes emberi beavatkozás nélkül új tokeneket indítani. Ezek a tokenek közvetlen kapcsolatban állnak a meglévő blokklánc trendjeivel, ami lehetővé teszi az AI ügynök számára, hogy felhajtást és FOMO-t teremtsen körülöttük. A Mind of Pepe nemrég elindította az előértékesítését. A MIND tokenek ára jelenleg 0,0033454 dollár, a projekt pedig eddig 9 millió dollárt gyűjtött össze.

4. Pudgy Penguins (PENGU) – Egy népszerű NFT gyűjtemény és mémcoin

Miért választottuk a Pudgy Penguins-t:

A Pudgy Penguins egy Web3 ökoszisztéma, amely egy NFT gyűjteményként kezdte pályafutását, majd valódi játékokra is kiterjesztette tevékenységét. Sőt, azóta a $PENGU mém érmével is bővült a kínálata. Az ökoszisztéma kiváló példája az NFT-kben rejlő lehetőségeknek, ráadásul a projekt mögött álló csapat üzleti érzékének köszönhetően az ökoszisztéma minden résztvevőjének lehetősége van profitálni. 

a pudgy pinguins főoldala

A $PENGU token jelenleg főként mém érme szerepet tölt be, azonban lehetőséget nyújt a közösségben való részvételre azok számára is, akik nem birtokolnak NFT-t. Ez rendkívül fontos, hiszen a projekt igyekszik több blokkláncra is kiterjeszteni a jelenlétét, mint például a Solana és az Ethereum. A $PENGU alkalmazási területei a jövőben bővülhetnek. A token birtokosok például részt vehetnek NFT sorsolásokban, vagy kedvezményes áron vásárolhatnak a Pudgy Penguins piacán.

A token határozott ütemtervének hiánya nem lassította a növekedését. A $PENGU jelenleg a 11. legnagyobb mém érme, és több, mint 300 millió dolláros piaci kapitalizációval büszkélkedhet. A Pudgy Penguins ökoszisztémájának növekedésével pedig várhatóan a $PENGU iránti kereslet is egyre magasabb lesz.

5. ai16z (AI16Z) – AI-ügynök, amely kripto tőkekezelők kereskedési stratégiáit követi

Miért választottuk az ai16zt:

Az ai16z egy AI ügynök és mém érme, amely a világ első AI-alapú befektetési alapjaként lett tervezve. Az ügynök befektetési alapok stílusát követi a befektetési technikák terén, új és népszerű kripto projektekre összpontosítva, amelyeknek jó esélyük van a szárnyalásra.

ai16z főoldala

Az ai16z befektetéseiről a projekt AI ügynöke, Eliza dönt, aki egy több, mint 20 millió dollár értékű alapot kezel. Az $AI16Z token birtokosok beleszólást kapnak a befektetés folyamatába, hiszen Eliza figyelembe veszi a közösség szavazásait a befektetésre érdemes projektekről. A bevételeket az $AI16Z tokenek visszavásárlására fordítják, tehát a befektetési alap teljesítménye közvetlen kapcsolatban áll a mémcoin értékével. 

Az $AI16Z 2024 végén a kripto AI ügynökök ranglistáinak élére repült, amikor csúcson volt a szektor népszerűsége. Azóta jelentős visszaesést tapasztalt, így a befektetőknek lehetőségük van alacsony áron csatlakozni egy AI-alapú befektetési alaphoz, és részese lenni a mém érme sikerének.

6. Pepe (PEPE) – Egy robbanásra kész mémcoin, amely már bizonyította, hogy képes a hatalmas ralikra

Miért választottuk a Pepét:

A Pepe a harmadik legnagyobb mém érme piaci kapitalizáció szerint, azonban még messze nem aknázta ki a benne rejlő lehetőségeket. A token jelenlegi értéke megközelítőleg 3 milliárd dollár, míg a vezető mém érmék, vagyis a Shiba Inu és a Dogecoin 6 és 23 milliárdos kapitalizációval büszkélkedhetnek. A PEPE számára tehát bőven van hová fejlődni.

pepe árfolyama május 21-én

Bár a Pepe sajnos nem rendelkezik semmilyen alkalmazási területtel, inspirációként szolgált több ezer mém érmének az Ethereum, a Solana és egyéb blokkláncokon. Sőt, talán azt is kijelenthetjük, hogy legalább akkora hatással volt a piacra, mint a doge mém, ami nem kis szó. Az említettek mellett a $PEPE egy rendkívül izgalmas mém érme, hiszen többször bizonyította már, hogy képes a hatalmas ralikra, amikor már sokan lemondtak róla.

A $PEPE jelenlegi ára csaknem 75%-kal alacsonyabb a 2024 decemberében látott mindenkori csúcsánál. Ebből kiindulva kiváló lehetőséget kínálhat a mémcoin szuperciklusra készülő kereskedők számára.

7. Mochi (MOCHI) – Az egyik legjobb opció, ha kitettséget szeretnél szerezni a mém érme raliban

Miért választottuk a Mochit:

A Mochi szintén a legígéretesebb mém érmék közé sorolható. A nevét Brian Armstrong (a Coinbase alapítója és vezérigazgatója) egyik macskájáról kapta. A másik cica nevét viselő Toshi jelenleg 500 millió dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik. A Mochi ezzel ellentétben 50 millió alatt mozog.

A közösség körében sokan arra számítanak, hogy a Mochi előbb vagy utóbb képes lesz felzárkózni a „testvéréhez”, ami a jelenlegi árához képest 10x-es növekedést jelentene. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a Mochi több, mint 800.000 $-os marketing-költségvetéssel rendelkezik. Nem meglepő tehát, hogy a mém érme Instagram követőinek száma folyamatosan bővül, és jelenleg körülbelül 45.000-et számlál.

mochi mémérme

A Mochi az említettek mellett egy igen népszerű NFT gyűjteménnyel rendelkezik, amelynek értéke folyamatos emelkedést mutatott az elmúlt hetekben. A Base hálózat első projektjeinek egyikeként a Mochi támogatást kapott a hálózatot futtató Coinbase-től. Jesse Pollak, a Base megalkotója és vezetője korábban már említést tett a Mochiról, ami miatt a közösség körében sokan abban reménykednek, hogy a mém érme a jövőben felkerülhet a Coinbase-re. Ha ez megtörténik, a Mochi ára óriási raliba kezdhet.

8. Dogecoin (DOGE) – a legnépszerűbb mém érme, több millió hűséges követővel

Miért választottuk a Dogecoint:

Bár valószínűleg nem a Dogecoin fogja a legnagyobb növekedést megvalósítani a mémcoin piacon, mai napig is a legjobb mém érmék közé sorolható. A projektet 2013-ben viccként hozták létre, azonban a Dogecoin hatalmas növekedést mutatott az elmúlt években. Nem csupán a legnagyobb mém érmévé vált a piaci kapitalizáció szempontjából, de folyamatosan a 10 legnagyobb kriptovaluta között szerepel. Sőt, a Dogecoin büszkélkedhet az egyik leghűségesebb követőtáborral.

A Dogecoin követői között több millió hosszú távú token birtokos szerepel, köztük a világ leggazdagabb embere, Elon Musk is. Erre fontos felhívni a figyelmet, hiszen egyesek szerint a Dogecoin válhat a Musk birtokában lévő X platform hivatalos valutájává. Ha ez megtörténik, az hatalmas keresletet hozna létre a Dogecoin iránt, ugyanis Musk tervei között szerepel, hogy az X-ből egy „szuperappot” csináljon, amelynek egyik eleme, az X Money idén kezdi meg működését.

dogecoin árfolyam május 21

A Dogecoin kiváló opció lehet olyan kezdő mém érme befektetők számára, akik nincsenek hozzászokva az extrém volatilitáshoz. Sőt, ez a mém érme hagyományos részvény brókereknél is megvásárolható, mint például a Robinhood, ami rendkívül hozzáférhetővé és felhasználóbaráttá teszi.

9. FLOKI (FLOKI) – Egy hasznosság központú mém érme, P2E (játssz és keress) metaverzummal és NFT-kkel

Miért választottuk a FLOKI-t:

A FLOKI az egyik legjobb mém érme azok számára, akik fontosnak tartják a token alkalmazási területeit is. Nem csupán egy egyszerű spekulatív tokenről van szó, hiszen a birtokosai exkluzív funkciókhoz kapnak hozzáférést. Ezek között szerepel például a Valhalla, a FLOKI saját nyitott világ metaverzuma, ahol a játékosok kalandozhatnak, küldetéseket hajthatnak végre, és még „játssz és keress” játékokkal is játszhatnak.

A metaverzum ökoszisztémát továbbá egy NFT gyűjtemény egészíti ki, amely 10.000 egyedi NFT-ből áll. Egyes NFT-k különféle előnyöket kínálnak, mint például a kedvezményes metaverzum díjak és új játékokhoz való hozzáférés. A FLOKI továbbá kiváló opció staking jutalmak szerzésére is, hiszen a FLOKI stakelők TOKEN-ben részesülhetnek, ami a projekt úgynevezett „leánytokene”.

a floki árfolyama

Az éves hozam 6,5% és 20% között mozog, a hálózattól és a lekötési időszaktól függően. Az említettek mellett a Floki egy saját decentralizált pénzügyi platformmal rendelkezik, amely a FlokiFi nevet kapta. A platformon Web 3.0-ás bevételszerző eszközök elérhetők, mint például a likviditás farming. Ami pedig az árfolyamának teljesítményét illeti, a FLOKI több, mint 300%-ot emelkedett az elmúlt 12 hónapban, ráadásul a 2021-es létrejötte óta 3.000%-kal nőtt az értéke.

10. Bonk (BONK) – Virágzó mém érme közösség, decentralizált termékekből álló portfólióval

Miért választottuk a Bonkot:

A 10 legjobb mém érme listáját úgy döntöttünk, hogy a Bonkkal zárjuk. Ez a token a legnépszerűbb Solana mém érmék közé sorolható, annak ellenére, hogy a 2022-es indításakor nem volt semmilyen alkalmazási területe sem. Ez viszont azóta megváltozott, hiszen a Bonk Web 3.0 eszközök széles választékát kínálja követői számára. Ezek között szerepel például egy automatizált bot, amely lehetővé teszi Telegram felhasználók számára a tokenek névtelen vásárlását.

bonk árfolyama május 21

A Bonk továbbá kifejlesztett egy testmozgás által inspirált játékot, ami arra ösztönzi a token birtokosokat, hogy elérjék napi testmozgás céljaikat. Mindezt pedig egy decentralizált tőzsde, egy sportfogadási platform és egy tárcatisztító egészíti ki. Az utóbbi lehetővé teszi az összes haszontalan token eladását egyetlen kattintással, amelyek általában marketingkampányok részét képező airdropokkal kerülnek a felhasználók tárcáiba.

Ha már az airdropoknál tartunk, a Bonk eredetileg a token kínálata jelentős részét Solana birtokosok között osztotta szét. Ez azonnali árcsökkenést eredményezett. A projektről azonban sokat elmond, hogy az ára azóta nem csupán talpra állt, de jelentős emelkedésen ment keresztül. Az árfolyam csúcspontján a Bonk piaci kapitalizációja több, mint 4 milliárd dollár volt.

Összegzés

Vitathatatlan, hogy a mém érmék piacán nincs hiány a kétes hátterű projektekből. Nem számítanak ritkaságnak az átverések sem, és gyakran találkozhatunk köddé váló előértékesítésekkel is. Pontosan ezért tartottuk fontosnak, hogy összeállítsuk a legjobb mém érmék listáját, amelyeknél nem kell tartani a csalások különféle formáitól. Ez persze nem azt jelenti, hogy a felsorolt mém érmék biztos nyereséget kínálnak. Sőt, a mém érmékre jellemző a magas volatilitás, és a csúnya árzuhanások is viszonylag gyakori jelenségnek számítanak. Egy kis kutatómunkával azonban a mém érmék izgalmas befektetési lehetőséget kínálhatnak.

Ha a listán szereplő mém érmék egyike felkeltette az érdeklődésed, a Best Wallet segítségével csupán néhány kattintás választ el attól, hogy csatlakozz a mém érme befektetők közösségéhez.